|
|
Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram!
|
![]() |
Mi jellemzi az új OKJ szerinti képzéseket?
|
A távoktatásos képzéseink kéthetente, szombaton délelőtt 9-14 között folynak. Ez az oktatási forma rugalmas; a hallgatók központilag kialakított tematika alapján, önállóan megszervezett tanulási rendjüknek megfelelően végezhetik tanulmányaikat. A távoktatás azok számára alkalmas, akik kevés szabadidővel rendelkeznek, és nem szeretik a hagyományos képzési formák kötöttségeit.
Az ATALANTA saját fejlesztésű jegyzetei és elismert, nagy tapasztalattal rendelkező oktatói kiemelkedő munkájának tudatában egyes képzéseinken vizsgagaranciát biztosítunk. Amennyiben a hallgató az előírt képzési napok legalább 80 %-án részt vesz, a tanfolyam során minden modulzáró vizsgát 4-es vagy 5-ös osztályzattal teljesít, és ennek ellenére a képzést lezáró szakmai vizsgája nem sikerül, iskolánk visszafizeti a vizsga díját, illetve ingyenes részvételt biztosít a következő induló tanfolyamra.
A szakmai vizsgák helyben, kellemes vizsgakörülmények között zajlanak a felkészítő tanárok közreműködésével.
Az elmúlt 11 év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a tanfolyamainkra beiratkozott hallgatóink 96%-ban tettek sikeres szakmai záróvizsgát, ezzel szakmai tudást igazoló bizonyítványt megszerezve. Végzett hallgatóink szakmai tudását igazolja, hogy a munkáltatók rendszeresen küldik hozzánk munkatársaikat, melyet a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatnak.
Képzéseink konzulens tanárai a Budapesti Corvinus Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, valamint a Gazdasági Főiskola oktatói, valamint olyan pedagógiai ismeretekkel is rendelkező szakemberek, akiknek szaktudása megkönnyíti az ismeretek elsajátítását. Munkájukat különleges gonddal összeválogatott, több ezer kötetes tanári könyvtár segíti, amelyhez külön olvasóterem és videó-szoba is csatlakozik.
Amennyiben külföldön szeretne dolgozni, vagy szakmai gyakorlatot, tapasztalatot szerezni, úgy bizonyítványa mellé Europass bizonyítvány kiegészítőt igényelhet.
A Diák Önképző Könyvtár létrehozásával lehetőséget teremtettünk hallgatóinknak arra, hogy önállóan gyakorolhassanak, készülhessenek a vizsgáikra. A DÖK szolgáltatásait térítésmentesen vehetik igénybe a hallgatóink. A könyvtárban megtalálhatók az elmúlt évek során íródott szakdolgozatok is és az egyes tananyagokhoz kapcsolódó esettanulmányok, amelyek hatékonyan egészítik ki az otthon és a konzultációkon megszerzett tudásukat. A Diákkönyvtárt feltétlenül ajánljuk a távoktatásos formában tanulóknak, mivel lehetőség van az elmulasztott konzultációkról készült videofelvételek megtekintésére is. A könyvtári órák alatt hallgatóinknak ingyenes Internet-hozzáférést is biztosítunk.
Megújult OKJ szerinti oktatás:
Az ATALANTA sikeres oktatási hagyományaira építve 2007. őszétől olyan oktatási struktúrát vezet be, ami óriási lehetőségeket kínál a szakképesítésre vágyóknak. Az új OKJ rendszerére épülő, speciálisan az ATALANTA által kidolgozott képzési szerkezet biztosítja Önnek, hogy viszonylag rövid idő alatt elmélyült és több szakmára is irányuló ismereteket szerezhessen. A szakmai tudás követelménymodulok teljesítésével szerezhető meg, amelyek elvégzése akár rész szakképesítést is adhat Önnek, valamint a fő szakképesítés megszerzése után lehetőséget biztosít szakmai ráépítésre, érdeklődésének megfelelő specializációra. |
![]() |
Az ATALANTA Oktatási Központ 1987-ben jött létre. Először nyelviskolaként működött, majd dinamikus fejlődésének köszönhetően, napjainkra komplex szakmai és nyelvi képzési, illetve vizsgaközpontként vált ismertté.
Intézményünk elkötelezte magát a korszerű, diákközpontú oktatás mellett. Szolgáltatásaink minőségének folyamatos ellenőrzését és javítását segíti az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer működtetése.
A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek megfelelően, AL-0098 számú akkreditációs tanúsítvánnyal is rendelkezik intézményünk.
Államilag elismert, szakképesítést adó képzéseinket esti és távoktatásos formában szervezzük.
Az esti, iskolai rendszerű képzések egy részét még a régi OKJ szerinti vizsgakövetelményekkel, hetente két (kedd és csütörtök) alkalommal tartjuk, és különösen olyan érettségizett érdeklődőknek kínáljuk, akik nem rendelkeznek OKJ végzettséggel, hiszen a kiválasztott képzés ebben az esetben TANDÍJMENTESEN végezhető el. Iskolánk természetesen azoknak is lehetőséget nyújt az esti tagozaton való tanulásra, akik már rendelkeznek OKJ bizonyítvánnyal.
Az oktatást az ATALANTA jól megközelíthető, korszerűen felszerelt, kétemeletes iskolaépületében tartjuk. Itt működik a Távoktatási Központ és a Diák Önképző Könyvtár is. Az oktatás szüneteiben hallgatóink a földszinten kialakított színvonalas büfét is igénybe vehetik. Az épület előtt a parkolás ingyenes!
Az ATALANTA 2002 szeptemberétől az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ bejelentett vizsgahelyeként működik, és alap-, illetve középfokú, államilag elismert ELTEITK ORIGÓ nyelvvizsgákat szervez angol és német nyelven.
Az ATALANTA ECDL vizsgákat is szervez. Az ECDL nemzetközi számítógépes jogosítvány, amelyet 21 országban ismernek el. A hallgatóknak az alábbi modulokból kell vizsgázni: az információ-technológia alapjai, a számítógép használata és a fájlok kezelése, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, prezentáció és grafika, hálózati (Internet) szolgáltatások.
Az ATALANTA egy állásközvetítő cég közreműködésével segítséget nyújt a végzős hallgatók munkakereséséhez.
Hallgatóink tanulmányi és életpálya tanácsadással kapcsolatban fordulhatnak hozzánk, felkészítjük őket az állásinterjúkra, segítünk az állásközvetítésben, egyéni karrier terveiknek megvalósításában.
A szakképzésekre vonatkozó hatályos rendeletek szerint, azoknál a képzéseknél, amelyeknél a szakmai vizsgáztatás követelményrendszere előírja az államilag elismert nyelvvizsgát, csak ennek bemutatásával bocsátható a hallgató vizsgára. A hallgatóknak önálló feladata ennek a követelménynek megfelelni. A Nyelvoktatási Központunk által kínált nyelvtanfolyamról és nyelvvizsga lehetőségekről itt tájékozódhat.
Igen, mind az évközi vizsgákra, mind a képesítést igazoló szakmai vizsgára az ATALANTA Oktatási Központ iskolaépületében kerül sor, amely Budapest VIII. kerületében, a Jázmin u. 10. szám alatt található (a Klinikák metrómegállótól 3 percre). Az épületben ELTE ITK ORIGO nyelvvizsgát és ECDL vizsgát is tehetnek hallgatóink.
Amennyiben intézményünkről, vagy képzéseinkről további információra lenne szüksége, Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére a 323-2400 telefonszámon.
Üdvözlettel:![]() |
Krizbay-Hangel Katalin |